Szonettekre szomjazva


–  VÁLOGATÁS NÉGYSZÁZ ÉV TÁVLATÁBÓL




A szonett elunhatatlan, univerzális versforma: nem túl hosszú, de nem is kurta, s minden formájában tökéletesen képes magvas, mégis könnyed gondolatok kifejezésére.
Páratlan válogatásunkban a 16. századtól ugrásokkal ugyan, de egészen a 20.-ig terjedő színes csokrot gyűjtöttünk össze egy spanyol, egy kevésbé ismert versével az ismert francia, és egy román költő írásaiból.





GARCILASO DE LA VEGA
(1498-1536)


KÖNNYEK VIZÉBEN FÜRDÖM


Könnyek vizében fürdöm szakadatlan,
sóhajom egyre rést hasít a légben,
s kivált az fáj, megsúgni sem merészlem,
hogy miattad vagyok ily állapotban;

mert látva, hol vagyok, s mennyit haladtam
a szűk ösvényen, míg nyomodba léptem,
ha visszafordulok megfutni készen,
alélok, fölmérvén, mit hátrahagytam;

ha a meredek csúcs felé igyekszem,
lépten-nyomon siralmas példaképek
intenek, kik lezuhantak korábban.

Ráadásul végképp kihunyt szivemben
a remény lángja, mellyel feledésed
világtalan vidékeit bejártam.

(Kálnoky László fordítása)





AZ ÉN RUHÁM


Az én ruhám, szerelem, szerelem,
olyan köntös, mit kelmédből szabattam;
kezdetben kényelmes volt, de szokatlan
szűk és szoros lett később testemen.

Mióta ezt a ruhát viselem,
oly nagy megbánás tör rám szakadatlan,
hogy kínomban jó néhányszor akartam
széttépni már önként fölvett mezem.

De ki képes e ruhát ledobja,
mely bár természetének tűrhetetlen,
de viseli végül belenyugodva?


Ha eszemből épen maradt egyetlen
részecske is, páromat az se fogja,
mert nincs biztonság ily visszás ügyekben.


 (Kálnoky László fordítása)                                   





PAUL VERLAINE
(1844-1896)


ENTERIŐR



Hol dús, sötét redők fellengzőn lejtenének,
hosszában sávozott bő kárpit födne el
négy nagy falat, amely sejtelmesen szögell
fülkébe, hol homály és pompa összeférnek.

Vén bútorok fakult brokáttal fénylenének,
az ágy mint tétova panasz derengne fel
                rejtelmes légkörű s korú volna e hely – ,
és allegóriák ködét bújná a lélek.

Se kép, se klavecin, se könyvek, se virág;
de a vánkosokon, a mély háttéren át
kék-fehér asszonyi látomás mosolyogna

                feszélyező tanú – , szomorún, egyedül,
a messzi nászi dalt zsongó, lassú echóra,
a gyötrő benzoé- s mósuszfelhők közül.


(Kálnoky László fordítása)





ALEXANDRU MACEDONSKI
(1854-1920)


TÁVOLI SZONETT


Én messziről jövök, onnan, hol a müvész
s a lótusz, és a mimóza tengve élnek,
minden sír és sóhajt, bánattól csenevész,
s az emberek csúszva s hajlongva félnek.

Az elbutított nép sorsát hordozni kész,
jel homlokán: bús vetéltségi bélyeg,
s üvöltő poklot is láthatsz, ha arra mész,
hol aranyruhás ínyencek henyélnek.

S bár butaság s gonosz gyűlölség vesz körül,
s láncom súlya húz s kínoz kegyetlenül,
hogy elhulljak, hol sötétség les énrám:

a magot vérező talpakkal is vetem
fekete rögbe, szántogatva némán,
mert ez a bús örvény hazám s én szeretem.


(Áprily Lajos fordítása)


(képek:wall.alphacoders.com)

Megosztás:

0 megjegyzés