Költők Tükre

Bejegyezte



Az ars poetica, a költészetről való gondolkodás a mai kor emberét is inspirálja. Kincs, amit lelkünk és tudatunk mélyéről hozunk a felszínre, s melynek tárgya maga az írás. 
Ma öt alkotó íráshoz fűződő, költői gondolatai bomlanak ki azon a tiszta lapon, mely csak sorainkra vár.




B. Tomos Hajnal
Infinitivus avagy a tettek végletessége




szavakat vetkőztetni
sima igazukig

álmokat üldözni
valóság-partokig

szárnyakat nevelni
láthatár-méretre

falni a létet
csupasz csontjáig

inni a mulandót
önnön bomlásáig

leszállni mint árnyék
Kháron vizére.
 












Horváth Piroska
Mindhalálig - mindörökre...



Tovaillan - múlik minden,
ezüstbe folyt röpke tincsem,
vállam felett reppen, susog -
bíbornarancs alkony csurog,

életecset festi arcom,
barázdát húz minden harcom,
hátam görbül - mankót fogok,
tollhegy alatt tintanyomok,

lélek-uszály lomha fényben,
ringatózik tinta-kékben,
hullámverés minden rovás,
egy, kettő vagy több tollvonás,

kék-vér csurran hegye nyomán,
emlékhalmaz rajzolt során,
rendezetten, szépen dőlnek,
hímzett betűk álmot szőnek...

...elmesélik, hogyan éltem,
tollmankómmal mennyit léptem,
azt is, hova, merre jártam,
Pegazussal meddig szálltam,

valahol majd szenderedek,
vershalmomra heveredek,
rímet vések létrögökre...
...mindhalálig - mindörökre!











Vasas Marianna
Költői kérdés


Épelméjű lehet-e az, ki rímeket faragva
monoton-megszállott alliterációk
allűrjén alél bele a lélektelt hangtalanba,
zajjá pendítve a ki sosem mondhatók
örök eszmeiségét? A néma csók
áhítatát, éjtelen fényét? Ó, mondd,
épeszű ember ragadhat-e tollat,
még ha tudja is, hogy egy párszáz év, és
a lap s a szó is a semmibe porlad,
s maga az a leírhatatlan Érzés!
Mondd, a költő ép-e? A mord fénykés
áshat-e mélyebbre? Mint a 
költő álma hajójának halkan
megtört tükrén a hang, a szó?
Mondd, van szeretnivalóbban 
bolond, mint a tollforgató?


   











Márkus László
Ars poetica


Most sorsom tárom elétek,           
miközben halkan mesélek.

Tegnap lelkem vetkeztettem,
kerestem benne az embert.

Elavult verseket láttam,
friss dallamot nem találtam.

Holnap új játékot játszva,
verseket varrok a fákra.

 Hiába más most az élet,
szomorkás lantom zenéje.












Nagy Ilona

Gyolcstiszta lapra…


Úgy kezdtem, mint üres papír,
nem volt tinta, se mondatok,
és nem festett rá senki még,
valahol mégis ott vagyok,

talán két gyűrődés között,
lassan sárguló pauszon,
hol fényszínek a hátterek
egy számozatlan oldalon.

Íratlan szavak, kócbetűk,
radírtól megkopott sorok,
margók közé szorult regény
előszava, mely felzokog,

de vannak virgonc oldalak,
s olyanok is, mik ékesek
vagy festővászonra valók,
persze némelyik szétesett.

Ha írnál, vagy ha festenél
bele egy utolsó lapot,
színekkel tedd, vess gyöngybetűt,
kottázz rá játszi dallamot,

s én könyv leszek… Bársonyszavú,
gyolcstiszta lapra nyomtatott,
borítómon felhő legyél,
s ne feledd rá a pipacsot…























A képek forrása: https://wall.alphacoders.com

Megosztás:

0 megjegyzés