Párbeszéd - Tekintetirányok
Bekopogott az új esztendő, s akár a sors kezének, az időnek sem lehet megálljt parancsolni. Idő és sors kézen fogva járnak, így alakítják életünk eseményeit: hol lesújtanak, hol gyógyítanak, de mindenképpen tisztelettel tartozunk nekik.
Akármerre is tekintünk, a tervezés pillanataiban is találjunk mindig szépséget!
A mai napon három költőpáros kápráztat el minket számvető gondolataival.
Kép forrása |
Nagy Ilona – Cs. Nagy László
Jégcsipkék
|
Valójában mégis nagy rabló a múlt,
hisz besöpört magának mindent mit lehet,
s itt maradt egy deres, jégvirágos út,
hol zúzmaracsodákból van a kikelet.
De még felragyog a szűz havon a fény,
jégriant szárnyakon ébred meg az élet,
s úgy csillan meg rajta minden szik-remény,
mint ki mindig itt volt, soha el sem tévedt.
Tán megbicsaklik néha rajt' a lábunk,
de jégcsipkéit a mi időnkből szőtte,
hogyha ismerős jégrózsát találunk,
már ifjonti álmunk azt is körbenőtte.
Vénült kezünkben jégvirág csokor van,
de a leheletünk forró nyarat lángol,
mint gyertyafény a vérétfénylő borban,
lelkünk virágait bontja ki magából.
Kép forrása |
Vasas Marianna – Ambrus József
Idősugarak
Törékeny fényen keresztül látom
súlytalan múltam hullani, s álom
már, csak, ami vájhatott valaha.
Könnytükör mélyén lobogás, ha kél,
patyolat-tüzek szikráin a cél
új valóságok kinyíló arca.
| ||
Kozmikus pírban földig alázva,
tenyered mélyén személyid száma,
elvadult arcomon a szürkület.
Szellem vagyok, génkezelt akarat,
ki a vésők helyett apró jelet hagy,
amit megismétel a képzelet.
| ||
Önmagam újra akképp teremtem -
ráncaim ívén derű remegjen,
ha ifjúság zárójelbe hasad.
Dereng a jövő-vázlat, s vigyázva
kérdem: az Élet nevű vizsgára
a mindenkori jelen jelest ad?
| ||
Tele ösztönökkel lázadó képek,
ráncaid között átsétálva égek,
amíg tükröt tart kezében a Nap.
Megint a fényekkel szemben állok,
folyékony strófánk cédrusai mások,
megbabonázunk egy-egy sugarat...
|
Kép forrása |
Hajnal Éva – Márkus László
Csendes
Most verset írok, ring a csend,
mézeskalács az asztalon,
még gyertyalángban itt mereng
mit a Karácsony rám hagyott.
Még szívből zengő szólamok
dallama visszahívogat,
zúzmara ül az udvaron,
cinege magot válogat.
Elült az utcalárma is,
néma az óév, itt hagyott,
ékes égi ringatásban
szunyókálnak a csillagok.
|
Múltam morzsáit pergetem
hajdanvolt úton baktatok ,
ezernyi titkom megremeg
s pislognak mind az ablakok.
Égi hárfa dallamára
énekelnek az angyalok,
vidám valcermuzsikára
lábam álmokban andalog.
Újesztendő hajnalára
táncoló lábam megpihen,
bíbor napfény dől a tájra
remény tüzével önti el.
|
Kép forrása |
0 megjegyzés