Téli sóhaj
Illés Lilla M.
Hiány
 |
| Kép forrása |
Mint akiből egy darabot kitéptek – úgy hagylak ott, a zsúfolt autóbusz hátsó ülésén, a tömegbe préselődve. Utánam nézel, érzem tekinteted a hátamon, ahogy finoman végigsimít a lapockáim között és beleborzol a hajamba. Az ajtóból még visszanézek: szemed átcsillog a félhomályon, bátortalanul intesz, s én remélem, hogy még látod utolsó mosolyom, mielőtt leszállok.
Sokáig bámulok felfelé, a sötétített ablak mögött ismerős alakod lesem, s nem, nem látok többet pár ijesztően egyforma fejnél a hideg üvegnek nyomódva.
Mint akiből egy darabot kitéptek – várok türelmetlenül a járdán, egyik lábról a másikra toporogva, mellettem szikrázó autók húznak véres fénycsíkokat a pesti éjszakában. S én vacogok, vacogok a járdán, vacogok a zebrán, vacogva várom, hogy zöldre váltson a lámpa, vacogva kocogok át a túloldalra. Összébb húzom a kabátom; a legfelső gombom a múlt héten hagytam el, a hideg szél pillanatok alatt utat talál a nyakamig. Lehunyom a szemem, s hűvös érintés helyett forró csókot képzelek a bőrömre.
Mint akiből egy darabot kitéptek – várok türelmetlenül a járdán, egyik lábról a másikra toporogva, mellettem szikrázó autók húznak véres fénycsíkokat a pesti éjszakában. S én vacogok, vacogok a járdán, vacogok a zebrán, vacogva várom, hogy zöldre váltson a lámpa, vacogva kocogok át a túloldalra. Összébb húzom a kabátom; a legfelső gombom a múlt héten hagytam el, a hideg szél pillanatok alatt utat talál a nyakamig. Lehunyom a szemem, s hűvös érintés helyett forró csókot képzelek a bőrömre.
Mint akiből egy darabot kitéptek – az orrom előtt megy el a busz, szemembe könny szökik, dühösen telefonálok. A fülemhez érek: elhagytam a fél fülbevalóm, vacak egy este. Mit mondhatnék. Könnyek közt ülök, a hideg megállóban, a sötétben, egyedül, arcomon kristályok peregnek. S én hitegetem magam: a hideg fáj, a sötét, meg a magány. Pedig hajj, tudom, tudom, mi tép úgy.
Mint akiből egy darabot kitéptek - hiányom vagy, elhagyott ékszerem, lekésett buszom, leszakadt gombom a sötétben.
Mint akiből egy darabot kitéptek - hiányom vagy, elhagyott ékszerem, lekésett buszom, leszakadt gombom a sötétben.
Aurana Waters
Cím nélkül
Sötétkék volt, és hószagú az éjszaka.
Narancsszínű lámpák alatt narancsszínű a hóesés.
Kékes árnyéka lábam alól lábad alá foszlott.
Öröklétté szédült a pillanat.
S ahogy elszállt, hátad és arcom közé egyre hullt a hó.
 |
| Kép forrása |
0 megjegyzés