Virágillatú verssorok
Tavasszal nemcsak a táj öltözik díszruhába, hanem az emberi lélek is. A természet körforgásának legelemibb és legkedélyesebb változása kétségkívül a kikelet kezdete. Hírnökei nem csupán a madarak, hanem a versírók is, akiket minden korban inspirált az újjászületés évszaka.
Mindezek kortárs lenyomatából szemezgettünk a mai alkalommal.
B. Tomos Hajnal
Kedden tavasz volt
És megjött a nap,
amikor minden hajlamos
a szülésre: a fény, a tavalyi gumó,
süppeteg síkok
s a visszafoghatatlan
most történik,
nem csak elméletben -
megrepednek a burkok,
nyáladzik a csiga-ajkak suttogása,
kibukik a holnapi színek gyöngy-feje
s te csak állsz
az újszülött illatok visításában
mint távoli rokon,
ki most huppant le
egy kapadohány, halkonzerv és hagyma
gőzében pácolódott vonatról -
azt hiszed,
ha most bedugnád a füled,
s hályog ereszkedne a szemedre,
így maradna minden :
a tulipán könnye,
ez a tavasz és te
örökre,
nem csak képzeletben-
Göldner Ildikó
Tavasz
egyazon irányú
felázott utak
ébredő gyökerek
kábán szomjasak
szél zargat
zord telet s
a koronás nap
jeget tör
szürkén dacosan
a rongyos kert alatt
eresz zörren
zubog alá
mint megvadult csap
fény nyitja szemét
a szerelmes
krókuszoknak
nád közé bújik a hő
s megmarad
friss dárdahegy
pillét abajgat
a születő
zöldfülű sásgyerek
felkacag
alig egy pillanat
kankalin és téltemető
hódolni sarjad
a csélcsap tavasznak
és felszabadulnak majd
a rab madarak
hogy az örök éj
adja át nekik
a hatalmat
és álomba szórja
az életunt sápadt
hóvirágokat
Böröczki Mihály
Tavaszvajúdó
Bár felhők mögé rejtőzött a Nap,
de fényt bújtat a fák kérge alatt,
a nagy munkáért nem jár semmi bér,
de sugara az ághegyekig ér,
és elnyújtózva csak addig piheg,
míg ágyat vet a vágy színeinek,
a várakozás percről percre nő,
majd milliónyi szín búvik elő,
s mint újszülött, oly selymesen finom
a bimbók körül lélegző szirom,
az ég széttárja felhőnyi kezét,
s nagy kékbe bugyolálja gyermekét.
Dvorák Etela
Valahogy
Mielőtt virágba borul a lilaorgona
véglegesen ereimbe szivárog a tavasz,
s míg ösztönösen tenyeredre képzelem
világom, kertünkben nyújtózkodik a nap.
Sárga nárciszokon észrevétlen fények,
megcsillan a szemed csupasz venyigéken.
Amikor elfogynak a színek,
kékségbe bújnak a nefelejcsek.
Lüktető zöldben megkapaszkodom,
hajamba hulló vadvirágszirom,
aztán véget ér a nap s te
valahogy mindenben benne vagy...
Bakkné Szentesi Csilla
A tavasz csókja
a tavasz belecsókolt a tájba
ahogy rádőlt a hópaplanos ágyra
takaróját félre is dobta
helyét illatos jácinttal beszórta
párnája lett egy puha hant
a kibúvó fűszálak susogtak
mint megannyi lant
és a vékonyka jégcsapzenészek
kullogva nyugovóra tértek
a rügyek közt a fákon
versenyben hangoltak
pille könnyű dalnokok
méhek dongtak a fákon
és sárga topánkákról
pollennel szórták a tavaszt
ebben az égi-földi táncban
az ég azúr pongyoláját adta
a nap sugaraival
féltőn átkarolta
s fecskék szárnyán
ahogy libbent ide-oda
megsúgta
a tél eliszkolt tova
végre nyílhat az orgona
Zagyi G. Ilona
Semmi kis madárdal...
Tisztán betölti a teret. Kereng,
körüllengi, öleli a házat.
Olyan, mint egy vágyam írta vázlat.
Tervezetlen és mégis összecseng.
Szinte érthető, bár álomszerű
derűt ébreszt lelkemben a visszhang.
Elnyeli s visszaveri a szívhang.
Különös rezgés, egy ütemszerű.
Szinte hasít sötétet, mély csendet.
Új! Kezdet! Terjed a hang, irányít.
Aranyszínű napot ígér. Csábít.
Fájdalomhoz simul, megmelenget.
Semmi kis madárdal a zeniten.
Kincsem nincs, dalolja vidám, szelíd...
oly vádló a hangja. Megszégyenít,
mégis fölemel, hogy messze vigyen...
Kép forrása |
Pásztor Attila
Kikelet, fehérben
-szerelem idején-
Húsvétra mandulák öltöznek fehérbe,
– ágak közt fagy bujkál, hajnal ébredése.
Rakott ujjban hosszan, fázva nyújtózkodnak
szirmukat szőnyeggé varázsolni holnap.
Útszéli árvácska csepp esőben bízik,
domboldalt hóvirág rengetege nyílik,
s ibolyát, ha szednek fénylő tölgyesekben
– gyerekhang csilingel, ágról-ágra lebben.
Fagy múlik. Április bolondja, a bodza
fehérlő tenyerét feketére mossa
május viharában villám, ha cikázik,
s felhőkben sápadt Hold, százszorszép világít.
Százszor szebb vagy nékem, mint a Hold korongja,
vállamon ha alszol s úgy simulsz karomba:
álmaid mint fecskék, szárnyalásra készek…
Mindig visszaszállnak – szakállam a fészek.
Gősi Vali
Évszakok királynője
Ahogy fordul a föld,
éjszakákhoz bújnak a nappalok,
a havas tél beleszédül
a törtfényű tavasz ölébe,
úgy suhansz álmodban te is
a múló idővel; hagyod,
hogy a forgásban hosszan öleljen
a mézillatú nyár, és felhevült testedet
hűs folyók habjai simítsák.
A nyár-esti ég alatt megtorpan néha
a tűnő idő, a lábad elé hulló csillag
az időtlenségből felriaszt;
múlni kezd testedből a nyári láz,
esténként borzongva bújsz
össze a kedvessel, elbódulva
az őszirózsák, dáliák illatán,
beleégve a perzselő nyárba,
megsemmisülve az aranyló,
őszi tájban, míg ős-bújával
átszenderül a tél-dunna alá,
s a tűnt szerelem a tavasz-csókra
újra megterem.
Pődör György
A tavasz sziluettje
Fények az égen
futnak serényen,
földi szegélyen
légi a táj.
Távol egy csíkban
angyali sík van,
hajként mi csillan:
felhő uszály.
Kék hegyek ormán
mintha én fognám,
s kévébe fonnám:
lágy napsugár.
Tornyára vár még
a megdőlt árnyék,
szépül a szándék
házak zugán.
Onnét ki lakja,
nem látszik rangja,
mint apró hangya:
ember csupán.
Darázsként vizslat
űrből egy csillag,
leng csodás illat
álom-puhán.
0 megjegyzés