Gyermeknap a Porcelánszívben



Május utolsó vasárnapján a gyermekeké a főszerep  mint ahogy kortárs alkotóink aktuális verseiben is.

Játékos olvasást kívánunk Mindenkinek!






Damm József
Tudni illik, hogy mi illik


Ebédeltem a kislányommal,
vagy három éves lehetett.
Szépen fogd a kanalat! Mondtam.
Ő csak huncutul nevetett.
Kicsim, ne pancsolj a levesbe,
Ez nem disznóól, ez lakás!
És ne könyökölj az asztalon,
az csak a kocsmában szokás.

Néhány nap elteltével újra
ketten ültünk az asztalnál.
A házunk mellett, a szomszédban,
már régóta egy kocsma áll.
Viki az ételt csak turkálta,
homlokán gondfelhő honolt.
Láttam, valami nagyon bántja,
és néhány perc múlva így szólt:

-Apu! Vigyél át a kocsmába! –
S mosoly bujkált kis pofiján.
-Tán nem ízlik, amit anyu főz? –
Kérdeztem én kicsit bután.
-Ízlik, ízlik, de más a gondom.
Anyu nagyon jól tud főzni.
Viszont a kocsmában sokkal jobb,
mert ott lehet könyökölni!






Cs. Nagy László
Mesélek


Mesét mesélek majd neked, rengeteg mesét,
mindet ami elmesélhető,
elmesélem, hogy hogyan születtél,
és miért piros a háztető,
mesélek majd  a folyóról, meg a tóról,
meg, hogy milyen nagyok a tengerek,
elmesélem neked, hogy a cipőfűző
a legszebb szó hogy' lehet,
elmesélem, hogy szép szó még
a csók, a szív, meg a vér,
és azt is elmesélem neked,
az igaz barátság mennyit ér,
elmesélem majd, miért sír a bohóc,
hogy a gonosz miért vigyorog,
azt is elmesélem, hogy az ereszből
a májusi eső hogy' csorog,
elmesélem, mi az a kalucsni,
és azt is, hogy mire való,
elmesélem neked, hogy milyen is
az a pajkosan hintázó hintaló,
elmesélem hogyan úszik a csónak,
elmesélek minden madarat,
elmesélem miért jó, ha az ember
néha gyerek marad,
elmesélem majd neked az ovit,
elmesélem a rétet, meg a füvet,
elmesélem  hogy' ad tejet a tehén,
és milyen a ló, mikor üget,
elmesélem, a vak hogyan lát,
és a néma miért hallgatag,
elmesélem súlyát  a kimondott szónak,
és hogy miért piros a pirkadat,
elmesélem, hogy mások mi mindent megéltek,
elmesélem a Holdat meg a Napot,
elmesélem, hogy nekem miket meséltek,
elmesélem majd a holnapot,
elmesélem a virágokat, a tavaszt,
őszt, nyarat meg a telet,
azt is elmesélem, milyen haragudni,
és milyen, ha valaki szeret,
elmesélem a záport, az esőt,
elmesélem a szelet,
elmesélem neked, milyen útra kelni,
és milyen, ha valaki megérkezett.
Elmesélem neked, hogy milyen az élet,
azt is talán, hogy milyen a háború,
elmesélem, milyen boldogan nevetni,
és hogy milyen, ha valaki szomorú.
Mesélek majd a mamiról,
és elmesélem ott fönn, azt a csillagot,
elmesélem azt is, hogy a többi közt
fényesebben miért ragyog.
Elmesélek neked minden mesét,
mindet, ami a kis buksiddal érthető,
így talán nem kell elmesélnem azt az egyet,
ami nem elmesélhető.




















Márkus László
Boldi


Kis unokám pajkos gyerek,
mindig vidám, sosem morcos,
bár enni nem nagyon szeret,
mégis izmos, roppant sportos.

Örökmozgó  kicsi lurkó,
nem fárad el, mikor játszik,
bár foci a kedvenc sportja,
gyönyörűen zongorázik.

Barcelona, Reál Madrid,
megannyi kedvenc nagy csapat,
apró ajkán mosoly bujkál,
amikor ezek játszanak.

Haja szöszke, arca büszke,
szíve telve szeretettel,
hogyan bírod mindezt szusszal,
folyton nyüzsgő, kicsi ember.

Kerékpárra pattanunk fel,
gyermeknapon remek móka,
odalenn a Tisza-tónál
egy regényes kalandtúra.






Hajnal Éva
Titok
 prózavers


Legszívesebben leszakítanék abból a felhőből egy darabkát. Abból a fodros szélűből, amelyik itt leng, épp a fejem fölött. Úgy képzelem, hasonló érzés lehet elvenni belőle, mint amikor gyerekkoromban kaptam egy falatkát a szomszéd kislány vattacukrából. Mifelénk felhőcukornak is nevezték... Lecsíptem belőle egy picit és lassan semmivé vált a számban. Szépen foszlott. Volt ebben a foszlásban valami nemes elegancia. Lassan olvadt a nyelvemen, őrizgettem, amíg lehetett.
Ha kiszakítanék egy kis darabkát ebből a szép felhőből, még maradna belőle bőven. Nem okoznék kárt. A látvány ugyanolyan szép volna, tán még szebb is! …épp csak birtokolnék belőle egy csöppet. Én lennék az első felhőbirtokos. Persze, senkinek sem mondanám el, nem is mutatnám meg senkinek. Nem is beszélnék róla, mert erről csak hallgatni volna jó. Titkos felhőbirtok lenne és csak az enyém. Őrizgetném és örülnék neki.
Ha lenne egy kis darabka felhőm.
... amíg szerte nem foszlana.
Neked azért megmutatnám, mert Te tudsz titkot tartani.


Kép forrása





Nagy Ilona
Tudod Kisfiam...


Ki úgy ringatott gyakorta nevetve,
hogy aggódott benne minden mozdulat,
mindig betakart gondosan, melegre,
s nagy plüss mackóért rótta a boltokat,
de olyan is volt, hogy mégsem adhatott...
Tudod, Kisfiam... Az én vagyok.
Lemosta kis kezedről a mocskokat,
s engedte, hogy Te légy a büszke bajnok,
értette összes ki nem mondott szavad,
és minden sóhajtásodat meghallott,
magasra emelt, hogy megfogd a Napot...
Tudod, Kisfiam... Az én vagyok.
Ki minden nap mosolyogva dolgozott,
de a párnájába sírta könnyeit,
Titeket mégis szeretve gondozott,
és soha nem mondta el félelmeit,
mert azt akarta, hogy sose sírjatok...
Tudod, Kisfiam... Az én vagyok.
Ki szeretetével fonta be tested,
mert éppen bántott szomorú tegnapod,
mikor a reményt hiába kerested,
s azt hitted, hogy már mindenki elhagyott,
valaki akkor ott volt... s erőt adott,
Tudod, Kisfiam... Az én vagyok.
Ki megdorgált és gyakran noszogatott
és bosszantott sokat. – Jaj, ne, anyuka!
Megint eltörted azt a vacak csapot,
de most nincs időm, kérlek, ne várj haza!
S szomorún hagyta, hogy elrohanjatok...
Tudod, Kisfiam... Az én vagyok.
Ki egyszer mégis elmegy, nagyon messze,
oda, ahol csak csillagok fénylenek,
tudod, akkor sem lesz majd semmi veszve,
csak nem foghatja meg többé már kezed,
ám megérinti szíved minden este...
Tudod, Kisfiam... Az én leszek.






Gősi Vali
A gyermek


Ha szárnyalni vágyik a lelked,
szabadítsd föl a béklyó alól!
Légy bátran újra gyermek,
mosolyogj, nevess, s ne hangtalanul
sírj, de zokogj hangosan, ha kell!
S hogy fájdalmadat
elengedd végül, szeress, ölelj,
légy önfeledt, hogy merjen
benned – de melletted is –
őszintén élni legdrágább kincsed,
a tiszta, szeplőtelen
igazság:
a gyermek!


Megosztás:

0 megjegyzés