Az Emlékezés Napja
Gyújtsunk egy gyertyát azokért, akik hiányoznak...
Kép forrása |
Hajnal Éva
Most csak úgy…
Most csak úgy elmennék melletted, nem kérdeznék semmit, csak érezni szeretném a kellemes pipafüstöt, azt a teljes lényedből előtoluló férfiillatot. Összehúzott illatokkal kószál a szél. Csak figyelném a csend sziporkázó lépteit, tócsák fénylő tükrében magam keresném magadban megint. Felhők zengését figyelném benned, ahogy magára talál a rád másolt januári reggel, s mindent elönt fénygyöngyeivel az emlékezés. Aztán, csak úgy messziről figyelném, hogyan aprítod a fát az udvaron, filmedbe beleképzelném magam, s nézném, hogy csorog verítéked homlokodba omló hajfürtjeiden. Később csak úgy odaültetném melléd kisgyerek-magam. Megbánnám azt a könnytelen napot. Vissza-sírnék, csak el ne menj még! Most csak úgy kiszakadna belőlem ötvenöt év megtépázott csendje, hogy még nem is szerettél, nem emlékszem, milyen az, amikor te szeretsz. Aztán beleszagolnék a hajadba, mert vannak bennem emlékszagok régmúlt jelenvalódból. Pillanattöredékek, amiket, bár magaddal vittél volna… belém ragadtak, mint a bányászzenekar reménytelenül hosszúra nyújtott búcsúzenéje, ami visszacsengi azt a nyirkos novembert. Emlékszem, mennyire fáztam… nem értettem, mi ez az egész! Biztosan csak viccelsz, ahogy szokásod. Most csak úgy megcirókálnám az arcod, bár, ezt nem tehetném észrevétlenül. Jobb is volna, ha észrevennéd, mert most csak úgy végighallgatnám, amint elmeséled összes elmaradt mesénket,… édesapám.
Nagy Ilona
Még a gyertyalángok is…
Most elbújt a Nap, ott a felhők felett,
eső szitál, a szél jajgatva megy,
arcomra könnyeket lehel a fagy…
Értetek sírok, akikért még a gyertyalángok is
földig hajlanak…
Damm József
A halottak élén
Elengedsz-e mondd, ha létem gyertyája
csonkig ég, s halódó lángja lassan
olvadt viaszába fulladva, halkan
utolsót sercen, mindent negligálva?
Engedj majd el, hiszen onnan vissza
ember fia nem tért még sohasem.
A fény világában majd foton-szemem
világáztató quark-könnyeit sírja.
S ha nem engednél el bánatodban,
majd elsőként térek vissza onnan.
S végtelen útról visszafelé jövet
fáradt lépteim frissülnek egyre.
Halál völgyéből mászva a hegyre,
nem veszem észre, hogy valaki követ.
Bakkné Szentesi Csilla
a lelki fájdalom anatómiája
előbb csak a talajt veszíted el
gyökereid a semmibe kapaszkodnak
gyomrod helyén hurokba akadt vad
lassan rád kérgesedik az idő
szívedből vértelen száraz ágak
törzsed lebénul
agysejtjeidre pókháló feszül
idegen a világ kint is bent is
a fájdalom boncasztalán
fekszel szétforgácsolva
nélküle
Harcos Katalin
Megőriztelek
Elveszett világok peremén
emlékharangok hangját hallgatom.
Fölöttem kavarog, zúg a lég,
visszatér milliónyi létatom,
s némelyik megül a vállamon.
Lélekszikrák adnak randevút
rég itt maradt, bús szeretteiknek.
Ma megnyílt az éteralagút
melyen át ismét velünk lehetnek,
emlékeikben hű szíveknek.
Szinte tapintható mély a csend.
Csak égi fény és gyertyaláng ragyog,
lenge szél táncol, kissé feszeng,
sziporkát szórnak szét a csillagok.
Itt reszket bennem: veled vagyok.
Álomködön át, ím, feldereng
mosolygó arcod, nevető szemed.
Az esti égbolt tán megremeg,
míg átsejlik kedves tekinteted.
Megőriztelek. Béke veled!
Aurana Waters
…
Ha elmúlnak, akiknek tanúi voltunk,
Velük ne múljon, aminek
Tanúi voltak bennünk
Gősi Vali
Ha
az árnyékvilágból
néha visszatérünk
emberlétünk
volt színpadára
megtisztulva hajlunk
múltunk fényfalára
áldást csókolunk
majd szeretteink
hűvös homlokára
legyen mindenkinek
súlytalan álma
Dvorák Etela
Lélekláng
Elfeledett szavakban
kerestem a választ,
a fény
feszületre festette
a fájdalommal teli simuló sebek átkát.
Tekintetem
bele révedt a semmibe,
összemosódik a múlt s jelen.
Hömpölygő hullámok hátán
mindennapi mocsok,
mozdulatlan madarak.
Mondd, néma imámban
velem leszel-e...
B.Tomos Hajnal
Ha távolodsz
Amikor már olyan
magasra másztál
a toronyba,
hogy nem hallod
a fogak közt
csikorduló átkot,
az útszéli csavargó
idegdrótjain
száguldó sikolyokat,
az árnyékban sínylődő
virág sóhaját,
akkor már rég kihűltél
s a távolság
kékje fegyelmez:
szállj alá,
mert érted szólnak
a harangok.
Nagy Ilona
Emlékezés
Pisla-lángokban
és virágszirmokon
cseppen a csend.
Gősi Vali
Csenddé alkonyult
illattá vált
a múló időben
csenddé alkonyult emlék
sárguló fény villan
a táj gyűrött homlokán
a Nap mosolya bágyadtan
oson át a párás
szürke égre nyúló
fák óaranyán
szégyenlős könnycseppek
harmata száll
kósza ökörnyál után
ősz csendje jár
halott a nyár
Jeremy Jones
Sírvers
Már nincs az időnek hatalma rajta:
pille tincseivel mezőkön lohol
a szél, s ha mégis kételkednél,
merengj csak el az árvalányhajon…
Már nincs az időnek hatalma rajta.
Bőrének felizzó illatával száll
orromba, s a régi múlt korokba
a mindent megérlelő júliusi nyár…
Már nincs az időnek hatalma rajta.
Csendülő hangja végképp nem okol
senkit, csak némi esőt perdít
a vihartól fájó, tépett lombokon.
Már nincs az időnek hatalma rajta…
Cs. Nagy László
Megmaradsz
(halottainknak)
Az idő küszöbén rekedve
körbeölel a végtelen,
Isten tenyerébe rejtve
lépsz át a foszló végzeten,
csak a tegnap jött el temetni,
a holnap megkövült kereszt,
feledés jön elszeretni,
az időt bárhogy is nevezd,
belőle sarjadsz halhatatlant,
míg órája bennünk zajong,
legyőzve írott, s iratlant',
marad egy időtlen facsonk,
mi mindig új hajtásra ébred,
s a bennünk csorduló viasz,
gyertyává fehérül érted,
és láng maradsz... örökkön az.
Márkus László
emlékezzünk
törékeny létünk múlandó pillanatsor
kik elmentek többé vissza nem térnek
éveink számával gyarapszik listánk
lelkünk hosszan őrzi lenyomatukat
eleinknél fehér volt a gyász színe
mit ma fehér krizantémokban őrzünk
évről évre sírhalmok közt botladozva
s gyertyalángba örökített szent tűzzel
tudd e külsőségek a világnak szólnak
idézzük meg régvolt szeretteink sorát
a virág elhervad a gyertyafény kihuny
ám szívedben a mécs örökké loboghat
Gősi Vali
Ma közel járnak
Ma közel járnak mind, akik várnak,
ha elhagyom egyszer ezt a kihűlő,
földi házat, ahová beragyogott a napfény
egykoron,
hajnalban madár dalolt a bokrokon,
a felhőkön átderengett a nyár-utó,
szenvedélyt dúdolt az öreg rádió,
hittem a szerelmet, a tengerillatot,
de zord lett a tenger, s az arany-csillagok
derűs ragyogása mára megkopott,
rideg házzá váltak a meghitt otthonok,
az égboltra dermedtek halott mosolyok.
Ma közel járnak mind, akik várnak
ha elhagyom végleg ezt a kihűlő,
földi házat, ahová beragyogott a napfény
egykoron.
Bakkné Szentesi Csilla
Beégett pillanatok
- avagy pillanatok az örökkévalóságnak
ahogy a szemem rád nyitottam
ahogy a szemed már lecsuktam
ahogy a léptem féltve lested
ahogy a lépted is követtem
ahogy a gyermek bennem felnőtt
ahogy az együtt mindent átszőtt
ahogy legyőzted mindig a hiányt
úgy halványult mára az irány
úgy fokadt meg a semmi ága
úgy döbbentett rá mindhiába
de úgy ölelem a régi képed
hogy az már szinte élővé tesz
anyám
Dvorák Etela
Mélycsend
Csendes ma a világ, a csillagokról
hamisan száll a korál, fáj,
Gyökereink mélyen kapaszkodnak.
Ezerarcú, könyörgő adagio
a lét, hangja körülöttünk dallamot játszik.
Akkordokban mocorgó fantáziánk lüktet,
félszegen fogjuk egymás kezét.
Régi románc lepelbe leng, metronóm mesél,
bőrödön fénykarikák, szédült ez a világ,
ütemre, mohón felcsendül benned a dalod.
Csontodban echot játszik az angyali lényed,
majd csend, nincs hang.
Hallgat a szív.
Döcögnek a képek, örökölt félelmed
könnyekkel árván marad.
Köd szitál...
Isten is hallgat...
Aurana Waters
Temetőben
Egy kötőjel két négyjegyű szám között.
Katonába temetett élet.
Húsz év, több, kevesebb... Itt csak tizenhét.
Gyerek.
Ha ő lennék én, már ma nem lennék itt veled.
Nagy Ilona
A másik parton...
A másik parton minden perc szebb lehet...
Még lépted nyomán is csillagok fénylenek,
ezüst hullámokon elringat a vén hold...
Mindent mások kapnak, ami az enyém volt.
A másik parton nem fáznak a szívek...
Vidámak a lányok, fürgébbek a vének,
mosolyod szétszórja zsemleszín melegét...
Szerető kezed, már nem nekem menedék.
A másik parton álmok teljesülnek...
Könnyebb ott a lépted, nem fájnak az évek,
ezüstös hajadon a holdfény cikázik...
Arcodat kutatom, szemem könnyben ázik.
A másik parton mind örökké éltek...
Megfáradt szemedben csillognak a fények
ott a boldogságod már végtelenig tart...
Apu, ugye létezik a másik part?!
Gősi Vali
Hol vannak az angyalok?
a szeretet tényleg örök valami leírhatatlan fény formájában jön el megáll az idő mozdulatlan a világ mondhatatlan szépségű fény közelít a végtelenségből a színeknek csodálatos kavalkádja ez és semmihez sem fogható érzés mondhatatlan létállapot gyönyörű és békés maradni akarok benne az IDŐ sem létezik földi mértékben semmi sem mérhető ebben a különös időtlenségben ismerős fénylény közelít megszólítom maradjon igen ő az a SZERETET kegyelmi állapot ez hálás vagyok érte s míg lassan a földi világra eszmélek újra könnyű vagyok és boldog árad a könny az arcomon árad a szívemben az érzés és körbefon valami hófehér ragyogás amely csak a kiváltságosoknak a kiváltságosoktól érkezhet ilyen éteri-szépen és érzem képes vagyok átsugározni abba a távoli dimenzióba fényemet én is mert szeretem holtában is és ő viszontszeret bár nem találom nem tudom hol van és folyton kérdezem hol vannak az angyalok
1 megjegyzés
Nagyszerű érzés itt megjelenni. Köszönet a szerkesztőknek. Gratulálok szerzőtársaimnak.
VálaszTörlés