November ékkövei
Az ősz utolsó hónapja borongós érzéseket kelt a legtöbbünkben. A ködös, hideg időben a belső lámpásunk fénye adhat melegséget. Írói játékunk nyertes alkotásaiban a táj és a lélek kapcsolata hangsúlyos szerepet kap.
Kellemes gyönyörködést a sorokban!
Sütő Fanni
Főnixpor
Hangtalan harangok kongatják
az idő múlását, ahogy a lelkünk lassan porlad,
majd újjáéled.
Elleben, mint a főnixliliom szárnyáról a pollen,
az alkony elmosódott sminkje mellett,
Fel a végtelen ellen,
majd visszazuhan.
Titkok laknak a mélyben,
Szájukra, mint doboz zárul az éjjel,
és lakatok a csillagok.
az idő múlását, ahogy a lelkünk lassan porlad,
majd újjáéled.
Elleben, mint a főnixliliom szárnyáról a pollen,
az alkony elmosódott sminkje mellett,
Fel a végtelen ellen,
majd visszazuhan.
Titkok laknak a mélyben,
Szájukra, mint doboz zárul az éjjel,
és lakatok a csillagok.
Gősi Vali
Titkon búcsúzunk
/Evokáció, Szergej Jeszenyin: Bokraink közt/
/Evokáció, Szergej Jeszenyin: Bokraink közt/
„Bokraink közt már az ősz barangol”,
harmatkönnyet sírnak mind a fák,
halk neszekkel eloson szeptember,
hátrahagyva minden aranyát.
harmatkönnyet sírnak mind a fák,
halk neszekkel eloson szeptember,
hátrahagyva minden aranyát.
Homlokunkon új barázdák nyílnak,
mélyükön a bánat elsimul,
íriszünkön a tompuló fények
szelídülnek, létünk alkonyul.
mélyükön a bánat elsimul,
íriszünkön a tompuló fények
szelídülnek, létünk alkonyul.
Esténként, a szürke fellegekkel
elmélázva, titkon búcsúzunk;
ébredünk-e újra napmelegre,
vagy az örök télbe indulunk?
elmélázva, titkon búcsúzunk;
ébredünk-e újra napmelegre,
vagy az örök télbe indulunk?
Halántékunk őszi dér-színébe
az éjek tűnő vágyat rejtenek:
foszló álmok, mézillatú esték,
elfáradtam, Isten veletek!
az éjek tűnő vágyat rejtenek:
foszló álmok, mézillatú esték,
elfáradtam, Isten veletek!
Portörő Kátya
Ősz
báránybélés bújik
cipőbe kabátba
fák között
sündörgő oson
repül egy kalap
esernyő utána
léptek kopognak az
eső áztatta úton
cipőbe kabátba
fák között
sündörgő oson
repül egy kalap
esernyő utána
léptek kopognak az
eső áztatta úton
fröccsenő sárvíz a
padka mellett
autó suhan a ködbe
ott áll az idő
s nézi magát
a tócsában
megrökönyödve
padka mellett
autó suhan a ködbe
ott áll az idő
s nézi magát
a tócsában
megrökönyödve
barna sálat
teker a fákra
puhán az öreg este
hajnalok húznak
s dércsípte reggel
csipke kesztyűt kezükre
teker a fákra
puhán az öreg este
hajnalok húznak
s dércsípte reggel
csipke kesztyűt kezükre
cseppnyi varázslat
széleken gördül
földre hullik a bánat
borongós kedvű
égi tekergő
vigasztalja a tájat
széleken gördül
földre hullik a bánat
borongós kedvű
égi tekergő
vigasztalja a tájat
levelek röpte
mintha szoknya repülne
táncol forog a szélben
rongyos papucsban
elhagyott parkban
az Ősz fordul
keringőbe
mintha szoknya repülne
táncol forog a szélben
rongyos papucsban
elhagyott parkban
az Ősz fordul
keringőbe
Pichlerné Kondra Katalin
Átjáró
Sápadt leveleken lépkedek.
Nem jajdul fel egy se talpam alatt.
Halott mind –sóhajt a köd,
a csendbe dermedő fák alant
Nem jajdul fel egy se talpam alatt.
Halott mind –sóhajt a köd,
a csendbe dermedő fák alant
panasz nélkül megőszülnek.
Fakó szépségét nem siratja rét.
Készül a táj a számadásra.
Most örökélet a tét.
Fakó szépségét nem siratja rét.
Készül a táj a számadásra.
Most örökélet a tét.
A temetők virágba borulnak.
Hamis a pompa. Az el nem múlást,
hiteti el a kétkedővel.
Lekéseti a feltámadást.
Hamis a pompa. Az el nem múlást,
hiteti el a kétkedővel.
Lekéseti a feltámadást.
Halott leveleken lépkedek.
Nem jajdulnak fel talpam alatt.
Súlytalan lettem, mint a köd.
Eltűnnöm, csak egy pillanat.
Nem jajdulnak fel talpam alatt.
Súlytalan lettem, mint a köd.
Eltűnnöm, csak egy pillanat.
Cs. Nagy László
Őszi tükörkép
Követlek, őszi pára száll az úton,
a fényt körötted csendem lengi át,
fojtó szelek között vergődve úszom,
pőrén hajolnak nézd, a kerti fák.
a fényt körötted csendem lengi át,
fojtó szelek között vergődve úszom,
pőrén hajolnak nézd, a kerti fák.
A nyármelegből már hiába vinnék
eléd, lobogni apró tűzhelyet,
az ég, akár szüret előtt a pincék,
üresen tátong, gyűrt papírszelet,
eléd, lobogni apró tűzhelyet,
az ég, akár szüret előtt a pincék,
üresen tátong, gyűrt papírszelet,
mit hangtalan, esőknek cseppje áztat,
le, földig érő, bús felhőtorony,
az ősz mögé már mélyre bújt a látszat,
még tükröződsz, s én ébren álmodom.
le, földig érő, bús felhőtorony,
az ősz mögé már mélyre bújt a látszat,
még tükröződsz, s én ébren álmodom.
B. Tomos Hajnal
Ősz eleji rövid gyász
Ilyenkor ha kilépsz
a megszégyenülten bújdosó
nap alá,
bokáig gázolsz a fák könnyeibe
s szivedre, mint nyálkás lepedék
ülepszik a reggel.
a megszégyenülten bújdosó
nap alá,
bokáig gázolsz a fák könnyeibe
s szivedre, mint nyálkás lepedék
ülepszik a reggel.
Röpke szinkópa csupán,
jégujjal érintő borzongás,
s aztán pörög minden tovább,
mint ahogy a koporsófedél
dübörgését is mindig elnyomja
egy új nap csecsemősirása.
jégujjal érintő borzongás,
s aztán pörög minden tovább,
mint ahogy a koporsófedél
dübörgését is mindig elnyomja
egy új nap csecsemősirása.
Vaskó Ági
Évszakok /ősz/
Kertek alján már az ősz csatangol,
tolvaj lépte surran hangtalan,
harmatkönnyet csen a pirkadattól,
érett ajka néma, s daltalan.
tolvaj lépte surran hangtalan,
harmatkönnyet csen a pirkadattól,
érett ajka néma, s daltalan.
Nyurga fákon remegnek a lombok,
nyári bársony bimbókon dülöng,
ég kékjén a felhők tépett rongyok,
csöppnyi szellő sértetten dühöng.
nyári bársony bimbókon dülöng,
ég kékjén a felhők tépett rongyok,
csöppnyi szellő sértetten dühöng.
Fohászt ásít öreg templom tornya,
fényre vágyik ma az imaszék.
Nem zajong most lelkemben tivornya:
Jöjjetek hát emlékek, mesék.
fényre vágyik ma az imaszék.
Nem zajong most lelkemben tivornya:
Jöjjetek hát emlékek, mesék.
Kertek alján már az ősz csatangol,
deres fűre álmok omlanak,
még a lelkem régmúltban barangol,
jövőt remél, s megbújik a mag.
deres fűre álmok omlanak,
még a lelkem régmúltban barangol,
jövőt remél, s megbújik a mag.
Sütő Fanni
Hamupipőke
Rohan a hintónk az éjben,
tükörfényű mesevilág,
jaj, minket most senki se lát,
rohan a hintónk az éjben.
tükörfényű mesevilág,
jaj, minket most senki se lát,
rohan a hintónk az éjben.
Száguldunk a sötétségben,
húz minket hat szürke egér.
A ma este mindent megér,
száguldunk a sötétségben.
húz minket hat szürke egér.
A ma este mindent megér,
száguldunk a sötétségben.
Én most színfehérben vagyok.
Topánomon siklik a fény,
kristály-színű, üvegkemény,
én most színfehérben vagyok.
Topánomon siklik a fény,
kristály-színű, üvegkemény,
én most színfehérben vagyok.
És mellettem ül a herceg,
hozzá szorít e bús idő.
Egy cselédlányból - úrinő,
és mellettem ül a herceg !
hozzá szorít e bús idő.
Egy cselédlányból - úrinő,
és mellettem ül a herceg !
Nem tudja, hogy én ki vagyok,
csak néz, csoda-rongyokon át
látja a halvány báli ruhát,
nem tudja, hogy én ki vagyok.
csak néz, csoda-rongyokon át
látja a halvány báli ruhát,
nem tudja, hogy én ki vagyok.
Most mindent a látszat ural,
csak tünékeny délibáb.
Szempillánkon lila láz,
most mindent a látszat ural.
csak tünékeny délibáb.
Szempillánkon lila láz,
most mindent a látszat ural.
Szól a harang mindjárt éjfél,
kiderül a kegyes csalás,
foszlik már a fehér varázs,
szól a harang mindjárt éjfél.
kiderül a kegyes csalás,
foszlik már a fehér varázs,
szól a harang mindjárt éjfél.
Végetért a csoda-bűbáj,
a hercegi arc elkomorul,
hintónk helyett csúf tök gurul,
végetért a csoda-bűbáj.
a hercegi arc elkomorul,
hintónk helyett csúf tök gurul,
végetért a csoda-bűbáj.
Kránitz Laura
ismétlések
halál szele
megcsapott
megcsapott
megcsapott
megcsapott
azóta csak
hallgatok
hallgatok
hallgatok
hallgatok
kitörni már
nem tudok
nem tudok
nem tudok
nem tudok
nem is értem
nem is éltem
nem is éltem
Jószay Magdolna
Őszelő
Fátyolos messzeség, ködös őszi reggel
virrad ránk; a nap még lustán rejtőzik
s szendereg füstszürke dunyhája legmélyén.
Lassan eszmél a természet. Kinyílik
virrad ránk; a nap még lustán rejtőzik
s szendereg füstszürke dunyhája legmélyén.
Lassan eszmél a természet. Kinyílik
aztán szépségének tára, oszlik a köd,
felszárad a pára, madárhang zendül,
a fák hegyén a sárguló levél felragyog,
a lombokra tiszta aranyfény terül.
felszárad a pára, madárhang zendül,
a fák hegyén a sárguló levél felragyog,
a lombokra tiszta aranyfény terül.
Vannak még melegebb, szép napok, amikor
már nem borzongat, langyos a levegő,
bogárzümmögéssel, pilleröpködéssel -
végül megint minden nyarat idéző.
már nem borzongat, langyos a levegő,
bogárzümmögéssel, pilleröpködéssel -
végül megint minden nyarat idéző.
B. Tomos Hajnal
Búcsú
egy madár belémsikolt
mint penge fut
szívemre a búcsú
mint penge fut
szívemre a búcsú
oszlanak a színek
foszlányok csücskével
integet a nyár
foszlányok csücskével
integet a nyár
földre borul a csend
temetkező öreg arcok
hullnak egyre eres falevelek
temetkező öreg arcok
hullnak egyre eres falevelek
reggelre szürkévé semlegesül a táj
s mintha lelke lenne
elszáll belőle a madár
s mintha lelke lenne
elszáll belőle a madár
Sütő Fanni
Séta a múlt erdejében
Bíbor-sárga barna párna,
aranyfoltos lomha ösvény,
félhomályban nimfa járna,
lába nyomán tiszta ős-fény.
aranyfoltos lomha ösvény,
félhomályban nimfa járna,
lába nyomán tiszta ős-fény.
Régi mítoszok alakja,
tapodja a léha földet.
Bolyong halkan elhagyatva,
ó-legenda néma hölgyed.
tapodja a léha földet.
Bolyong halkan elhagyatva,
ó-legenda néma hölgyed.
Tűnt időknek emlékei,
lopva nézik lombok mögül,
dombok, rétek szépségeit,
hordják elé bokrok közül.
lopva nézik lombok mögül,
dombok, rétek szépségeit,
hordják elé bokrok közül.
Lám, e titkos erdő mélyén,
kószálnak még elmúlt napok,
élnek itt az elméd szélén,
hol bordóak a hajnalok.
kószálnak még elmúlt napok,
élnek itt az elméd szélén,
hol bordóak a hajnalok.
Rőt bogyó közt, moha párnán,
pihen itt volt-életed,
álmaidban erre járván,
nyújtsd feléje két kezed.
pihen itt volt-életed,
álmaidban erre járván,
nyújtsd feléje két kezed.
 |
| Kép forrása |
0 megjegyzés