Sorshullámaink




A különböző élethelyzetek, fordulatok, pillanatok eltérő színezetet kaphatnak aszerint, amilyen kedélyállapotban megéljük azokat. Kortárs válogatásunkban a sors és a lélek különböző árnyalatai mutatkoznak meg.




1.



Keszthelyi György
sziromhullatás


tetőcserépen fénylakk
átütsz torz üvegen
foszlott függönyön –
te színpadra alkotott
rejtőző drámai nyár
szünetben itt ül
széken csempepadlón
és kérdez – azóta is
kérdez a statiszta
mutatok neki repedt
fényképeket – látod
csahol a falka
a hajtóvadászat
szünettelen –
az élet meg...
látod ennyit ér
ennyire törékeny
a szilánkok merre
repülnek – az aki
tudja majd összeszedi
tapasztja pohárrá
vázává amforává
a palántát mégis
elültettem  – életre
keltek az apró gyökerek
öltözöm lassan
máskor meg ledobom
rongyaim az elvárt
protokoll szerint
próbálgatom a titkos
éjféli hazajárást –
sután kísértő szellem
vagy időre ítélt
lázadó test vagy
szökött gályarab vagy
megroppant szárny vagy
legyintő kézfej vagy
sziromhullatás




Bak Rita
Az asztalosinas magánya


Vág és szel.
Darabol.
Bele a fába.
Csontjáig  hatol az őszi  szél.
Szétvágja  lelkét.
A figyelem hiánya
választ el minket – gondolja.
Tovább karistolja a lécet.

2.


B. Tomos Hajnal
Hegyen


az eszmélő idő
türelmével várod
mit terem a lépések
közti távolság
csontod völgyek sóhajától súlyos
vissza ne nézz
ima roppanna: szem dió
záruló állkapcsok között
ezüst veri ki homlokod
metsző tanúja kőnek, keresztútnak
érzed: valaki meglesi
sas-magaslatból
hangya-ténykedéseid


3.


Keszthelyi György
Füstkötet
KAF-nak


Hét év dallama, szerzeménye –
mintha egy beteg hangszert
tíz vagy ki tudja hány
ujjal orvosolnál, magiszter úr,
ez a hivatásod, felmagasztalnálak,
ha nem sejteném, hogy egyszer
(vagy folyton?)
ugyanott, ugyanúgy hallgatjuk az idők
kártyacsapkodását mind, akik igazoltan
hiányzunk a játékteremből.
Körülöttem is torlaszok ágaskodnak,
bogra kötött madzagok csüngenek.
Talán elfüstöli lázas szervezetét
ez az izgő-mozgó, morajló űrvilág?
Csak hangskáláid lépcsőházában,
léphetek előre vagy hátra, amennyiben
jelentéktelen, vagy elsöprő a tét.
Egymásba fogódzó létráid fokain
fel-le kapaszkodva élhetem át
tudod
(mert hát részben téged idézlek) 
azt a harmonikus,
felhangolt
belső békét.



Sógor Zsuzsanna
Fotoszintézis


a levelekben fogy a klorofill
sárgulnak éjjelente
s a hajnal szelében
elered
esik 
esik

a sárga zápor hullni kezd



4.


Para Olga
„Együtt-tenyésztés ürügye”


„Együtt-tenyésztés ürügye:
                   mégsem közös, mert kinek-kinek
                   saját lábán kell áttántorognia, átmenetelnie,
                   bukdácsolnia, lábadoznia
                   örömből kínba, veszettségből vigaszba,
                   hogy megtartsa magát.”
                                                        (Szilágyi Domokos )





fekete                            fehér

igen                              nem




mit tettél te
énvelem

öleltél, karoltál
hazudva befontál

gyöngyszemed mosolya
virágom kicsalta
 
gyöngyszemeid kincsnek hittem
álmomban is dédelgettem

gyökereim mélybe fúrtam
italod, ételed voltam

kegyetlen kéz karolása
vitt engem a pusztulásba

észre is későre vettem
eletted –ittad csepp vérem

leveleim elsárgultak
rendre-rendre mind lehulltak

álnok fénytől vakká lettem
belegörbült lelkem törzsem

kegyetlen kezeddel karoltál
s míg hazudtál értem halnál
világosabb lett a napnál:
Napom fényét is felfogtad
hitemet is elraboltad

                                                         mivé levél
                                                         mivé tevél

leveleim sodorja szél

itt van a Tél
itt van a Tél
 




Sógor Zsuzsanna
Várakozás


homályos reggeleken várni
hogy a fény megérintse retinád
fénytelen délelőttökön várni
hogy legalább a felhők  mögött
megsejthesd a létező napot
szürke délutánokon várni
hogy késsen a sötét
komor estéken várni
hogy a hold az égen ott legyen
fenyegető sötét éjeken várni
hogy a homályos reggel
újra itt legyen


5.



B. Tomos Hajnal
Mint len


ismeretlen repülőtereken
jut eszembe
hogy évekkel bénaságaim előtt
együtt emeltem
álomra született karom
a gólyafióka
szélre idomuló szárnyaival
mint kopott vászonban
a kékszemű len
néha emlékszik a délután
kamasz nádasok alatt
meglesett
suhogó egekre




Para Olga
Rendrakás


indigós tesztek

nem printerrel
nem színessel
kézzel írva
gyöngybetűkkel

pl.
a tárgy ragja
-t
mindig
egy
-t

iszonyú sok
feladatod
volt

volt nemesek
falujában

szófukarság
szigorában –

költőkkel aludtál
keltél
iskolában
remekeltél

élni is el-
felejtettél

elfelejt e
század
szíved ha nem
lázad

megérdemled
sorsod
ha életed
kioltod

mások javára élt
élet
így is úgyis elér
a Végzet

így is úgy is
elvész a Nyom
a Pusztában…


6.



Keszthelyi György
Köztes övezet


Vörös síkidomok a magas lugasban,
a város legalján láncos kuvasz nyüszít,
a járda kockakövein ordenáré alsók,
taplószáraz lepedők, takarók,
sóvárgó varrónők gyászos zokszavai
boncolgatják a ráfizetés fokozatait.
Én meg csak úgy, ahogy annak lenni kell,
szenvetlenül nyakalom az istenverte kólát,
látom, érzem, hogy mit, mennyit, miként
lehetne reparálni a köztes tisztaságon,
rögtönzöm a kódolt együttérzéseket –
(a kényszerű mosoly rendszerint lebiggyed).
Lófrálni kéne, rúzsos ajkú minőségellenőrök,
friss flörtöt rendelnék, sülve vagy főve,
az sem ízetlenebb, mint egy rossz közérzet.
Lám, milyen kár, hogy nincs bélyeggyűjteményem,
így jár, ki elherdálja kölcsönkért gyerekkorát.
Az étterem előtt jól képzett vaskatonák
sorakoznak, várják a parancsszavakat,
a vezérkapcsoló kattanását,
vihar közeleg, lángra gyúlnak a sipkák,
életre ragyogják a sápadt, gyapjú mellényeket.
A nyélbe ütött fátum végzetes beidegződés,
pókhálón csüngő, szikkadt kitinpáncél,
hűtőben horpadó, elfekvő plasztik pohár,
bizonyám, a flegma sem karizmatikus,
egykedvűen tűri az áramszünetet.




B. Tomos Hajnal
Nevermind


“Hová lett a rókaképű denevér”
anyád tenyerén elcsitult rettegésed
a sötét kapualjtól s mesék
ágyán fakadt világra-ébredésed ?
Hová tűnt a számok földrajza
amint szerre, nulláról törtre
kikalkulálta, hogy vágyadtól merre
leszel csillaggá keresztelve?
Azóta a bölcsesség ára
már arcodat árkolja.
Indulatok ülepednek sorban
mint léptek nyomán a porban
kerekre fegyelmezett kövek
hasznavehetetlen játékszerek
Minden kellék már a helyén,
felnőttél, okultál
a vágyak szennyén.
Minden kihullt hajszál
sírodat veti enyhén,
csak a kislány kacag benned,
kacag egyre önfeledten
Lepleznéd kezed
reszketeg neszét,
de megnyugszol:
nincs már szeszély.
Semmi sem unszol
ami ledér, sekély
csak a mag dagad,
rejtett sejt sarjad
mélyen elvetve
a szív vermeiben
Most már felszállhatsz végre,
nem kötnek titkaid,
leveted, szórod szerte
feltépett rongyait
a szónak és vallomásaid
sikolya mit sem igazít
ha a legnémább szeretet
terít homlokodra
égszínkék végtelent.




Keszthelyi György
Szerkezetem


Bennem egy hangyaboly tesz-vesz,
szakmunkások, herék, tétlen királynők,
hatalmas országban nyugtalan nomádok.
Többnyire hol itt, hol ott vegetálok,
tengődöm, mint tátongó bőrönd,
mellettem ösvény, monoton irány,
a távolban sáskaraj, izgága vihar,
tarol és pusztít a hiány.
A város semleges, sokéltű üresség,
csak hernyók, csak legyek mindenfele
és bűz, penészes juhtúró szaga,
időtlen éhség, falánk indulatok,
díszvacsorák, gyógyszeres tubusok.
Mit tehetnék? Békésen csüggedek,
előttem impozáns kirakat,
mögöttem koldusasszonyok.




Bak Rita
basic


tücskök doboltak  25 fokos melegben –
visszaemlékszem a nyárra,
fehér erdők virágoztak.
Szelfik nélkül
járjuk az erdőt.
Arcnélküli lények,
teremtmények vagyunk
világos határokkal.
A levegő tiszta.

2.

Másnap
hiányzik  válaszod,
a tükörben látom
a nap széles és vörös kontúrját,
érthető,
összeállt a kép.
Zsinórokba csavarodott ujjak,
talpunk a földhöz dörgölőzik,
a föld lehet, eltörik
holnap.

Gyufákat húzok ki
a kis dobozból,
félek, végül egyedül maradok,
partra szállnék, de nincs part.

3.
Kék madár száll fel,
ahogy ülsz az erkélyen, látod,
az eget bámulod ,
a bámulat szürkületbe
érik,
ülök azt erkélyen,
várom a madarat.
Az ég erőt ad ma nekünk.

7.





Képek forrásai:
Hajdú Mónika:
1. 2. 4.
B. Tomos Hajnal:
3. 5. 6. 7.
 




Megosztás:

0 megjegyzés