Összefonódva
Alig van költő, akit ne mozgatna meg a szerelem jelensége, ami a legszebb és legfájóbb érzéseket adja.
Morcsányi Lena
Egykoron
Tavasz volt, fehér magnóliás mámor,
Fokozta a kéjt egy könnyű, futó zápor.
Tündeként suhantam át az alvó réten,
S virágba borult minden a lusta vidéken.
Fokozta a kéjt egy könnyű, futó zápor.
Tündeként suhantam át az alvó réten,
S virágba borult minden a lusta vidéken.
Hárfámon a szél játszott ősi dallamot,
Halandó ily szépet még sosem hallhatott.
Hajamba kék búzavirág költözött,
S meztelen táncoltam Ég és Föld között.
Halandó ily szépet még sosem hallhatott.
Hajamba kék búzavirág költözött,
S meztelen táncoltam Ég és Föld között.
Jeremy Jones
Szerelem
I.
Megálltam csendes pillanatra…
A sarki szél,
mint édes kezed, látszólag
homlokomhoz ér.
A szívemen minden átszakad…
Egy álmot ez megér?
Tán elringat a délutánban,
tán altat csendes látomásban,
mint fűszálat a dér…
Kék alkonyban keresem nyomod.
szemed felidézi a fáradt csillagot,
alakod elfedi az őszülő sár,
mintha nem lenne itt senki.
És minek is keresni
halk léptedet, ha így hiszem már?
De nem lehettél máshol soha!
Melegedet viszem tova,
mint elfeketült, röpke éj,
hol jóságod is oly ostoba,
akár tiszavirágok tömör sora,
ha megöli őket a kósza kéj!
szemed felidézi a fáradt csillagot,
alakod elfedi az őszülő sár,
mintha nem lenne itt senki.
És minek is keresni
halk léptedet, ha így hiszem már?
De nem lehettél máshol soha!
Melegedet viszem tova,
mint elfeketült, röpke éj,
hol jóságod is oly ostoba,
akár tiszavirágok tömör sora,
ha megöli őket a kósza kéj!
II.
Hogy tarthatnám végre távol
szépségeidtől meggyötört
lelkem, amit a lét,
s a nélkülözés is összetört?
Hogy lehetne mindez mától?
Hogy lehetnék újra bátor?
Miért nem vitted el a magányt?
Kicsi cipőd merre táncol,
míg itt hullik minden fáról,
minden csendes roppanásból
édes-korholó imád?
III.
Csak semmi vagyok nélküled!
Gyerek, ki soha nem lehet!
Szerencse, ami elveszett!
Vagy a köd! Hogyha nyoma vész!
Mert hiába fogna két kezed,
ha úgy leszek, ha ideérsz!
Mert emlékezem rád, ahogy a teremtő
emlékszik a földre, mit megteremtett.
Munkál arcomon a szellő
puhaságával elveszejtő,
nélküled sehova sem érő,
téged teremtő képzelet.
emlékszik a földre, mit megteremtett.
Munkál arcomon a szellő
puhaságával elveszejtő,
nélküled sehova sem érő,
téged teremtő képzelet.
Mindig magányban ér a holnap.
Válaszaimban mégis itt lehetsz!
Elmémben forró, vidám csodák zúgnak
és nincsen kérdés, mit te nem szeretsz.
Jól egybe gyúrtak bennünk!
Nem lehet mást tennünk,
csak ölelni végleg! Mindig! Szakadatlan!
Ölelni, végre, hogy fúljak el karodban!
Ölelni, amíg el nem hal szerelmünk!
Válaszaimban mégis itt lehetsz!
Elmémben forró, vidám csodák zúgnak
és nincsen kérdés, mit te nem szeretsz.
Jól egybe gyúrtak bennünk!
Nem lehet mást tennünk,
csak ölelni végleg! Mindig! Szakadatlan!
Ölelni, végre, hogy fúljak el karodban!
Ölelni, amíg el nem hal szerelmünk!
IV.
Hogyan lehetek ennyire gyenge,
hogy rázkódó beteggé törnek a vágyaid?
Csak erősen érhetek, lásd, közeledbe,
mert erős férfinak van joga többre,
mint sóvárogva és rímeket hörögve
megénekelni álmait…
Én erős akarok lenni veled végre,
hogy jogom legyen minden vad szépségre…
hogy jogom legyen minden vad szépségre…
Feloldódom. Azt teszem szüntelen…
Behálózlak, mint édes kábulat,
és ragaszkodom, mint fogyó értelem
megértéséhez a gondolat.
Maradj velem, amíg szabad!
Maradj, hogy lehessek fejed alatt párna,
mely vágyainkból áll majd talán össze, hátha
sikerül a tegnapból átlépni a mába
csak engedj végre tovább, ha semmi se várna!
Engedd, hogy bebújjak a szívedbe, szádba,
hogy a te szemed is folyton a szememmel lássa
a világot, ami csak veled a világ ma.
Behálózlak, mint édes kábulat,
és ragaszkodom, mint fogyó értelem
megértéséhez a gondolat.
Maradj velem, amíg szabad!
Maradj, hogy lehessek fejed alatt párna,
mely vágyainkból áll majd talán össze, hátha
sikerül a tegnapból átlépni a mába
csak engedj végre tovább, ha semmi se várna!
Engedd, hogy bebújjak a szívedbe, szádba,
hogy a te szemed is folyton a szememmel lássa
a világot, ami csak veled a világ ma.
Engedd, hogy nyelveden a szavak
csak rólam meséljenek,
és oly nyelven hívjanak,
hogy abból mások semmit se értsenek!
csak rólam meséljenek,
és oly nyelven hívjanak,
hogy abból mások semmit se értsenek!
Érzem, ahogy a hangtalan jelek
felkúsznak ujjadon és szívedbe meleg
vérrel áramlok, mint a jövő,
amit csak velem élhetsz, ami csak velem jön elő!
Minden forró csók,
minden buta bók
csak azért csörgedez számból ereidbe,
hogy nyughatatlan álmod legyek, ahogy várod,
hogy ne feledd el soha, merre van világod,
hol nem lehet más, csak én és te!
felkúsznak ujjadon és szívedbe meleg
vérrel áramlok, mint a jövő,
amit csak velem élhetsz, ami csak velem jön elő!
Minden forró csók,
minden buta bók
csak azért csörgedez számból ereidbe,
hogy nyughatatlan álmod legyek, ahogy várod,
hogy ne feledd el soha, merre van világod,
hol nem lehet más, csak én és te!
V.
Szóvirágként múlnak ki az álmok.
Elhagyott lehetőség
a józan értelem,
ezért kiáltok!
Ne legyen kétség!
Ha az érzelem csak dadog,
soha nem jönnek el azok a holnapok,
mert a semmi lesz az egyetlen végtelen...
Még lát bennünk a reggel!
És millió csókkal vár az ég,
az hisz bennünk még…
Mit lehet tenni ennyi teherrel?
Ki veszi át, ha közelembe nem mer
jönni a jövő sem?
És millió csókkal vár az ég,
az hisz bennünk még…
Mit lehet tenni ennyi teherrel?
Ki veszi át, ha közelembe nem mer
jönni a jövő sem?
Hogyan találnak a szavak hozzád,
ha mellednek feszül százezer érv?
Nehezen érthető dalaim hosszát
megszabta már a sok néma év.
Nem bújok álmaim mögé többé!
Te lehetsz csupán csak menedék!
ha mellednek feszül százezer érv?
Nehezen érthető dalaim hosszát
megszabta már a sok néma év.
Nem bújok álmaim mögé többé!
Te lehetsz csupán csak menedék!
VI.
Elfáradtam, fáraszt, hogy kívánlak,
mindennap mégis újra kitalállak.
Remegő kezemmel mutatok rád,
félek, mert féltelek. Nem érhet vád.
Este lett, sötét. Feküdj mellém!
Szoba négy sarkába csendesül mesém.
Megszorítalak, minden más várhat…
Én a te nevedet adtam a világnak!
Szoba négy sarkába csendesül mesém.
Megszorítalak, minden más várhat…
Én a te nevedet adtam a világnak!
Cs. Nagy László
Valamit
Emlékszem, valamit elneveztem rólad,
ringó tavaszt-e, vagy sietős lábnyomot,
már nem is tudom, de nem vált be a jóslat,
csak rendezgetem magamban a limlomot,
s ráégett valami furcsa szó a számra,
ahogy a nap az ürességet tölti ki,
még fénylése sincs, se hosszúra nőtt árnya,
az éjt a hajnal fokán épphogy átviszi,
puha, nem hivalkodó, csak csendben ott van,
– fagy, és lángolás közé hullt kristálycukor –
mint szép olvadás a hóbahűlt nyomokban,
ahogy a fergeteg tavaszba bandukol.
Emlékszem, valamit elneveztem rólad,
ringó tavaszt-e, vagy sietős lábnyomot,
már nem is tudom, de nem vált be a jóslat,
csak rendezgetem magamban a limlomot,
s ráégett valami furcsa szó a számra,
ahogy a nap az ürességet tölti ki,
még fénylése sincs, se hosszúra nőtt árnya,
az éjt a hajnal fokán épphogy átviszi,
puha, nem hivalkodó, csak csendben ott van,
– fagy, és lángolás közé hullt kristálycukor –
mint szép olvadás a hóbahűlt nyomokban,
ahogy a fergeteg tavaszba bandukol.
Emlékszem, valamit elneveztem rólad,
szinte mindent ami fontos megjegyeztem–
valamit, ami azt jelenti te jó vagy,
nézd, nélküled ez is szétolvad kezemben.
valamit, ami azt jelenti te jó vagy,
nézd, nélküled ez is szétolvad kezemben.
Gősi Vali
Hóesésben
mi mást tehetnék e fénytelen éjben
elfogadlak már végleg társamul
kapaszkodom beléd
megyünk a hóesésben
(egymást ölelni vétek már talán)
elfogadlak már végleg társamul
kapaszkodom beléd
megyünk a hóesésben
(egymást ölelni vétek már talán)
eltűnni tanulunk e néma ébrenlétben
helyetted simítja arcomat a szél
s az úton gúnyosan plántálja belénk
hogy lassú kísértés
hamis látomás minden újabb vágy
és színlelt akarás
helyetted simítja arcomat a szél
s az úton gúnyosan plántálja belénk
hogy lassú kísértés
hamis látomás minden újabb vágy
és színlelt akarás
te maradtál nekem ha valóság e lét
s talán csak képzelet a közös csillag…
talán csak álom hogy átdereng a fény
az erdők fáin de addig
válladra dőlve álmodom
míg leereszkedünk lassan
a hófödte dombokon
s talán csak képzelet a közös csillag…
talán csak álom hogy átdereng a fény
az erdők fáin de addig
válladra dőlve álmodom
míg leereszkedünk lassan
a hófödte dombokon
 |
| Kép forrása |
Barna Júlia
áprilisi etűdök 1.
miért igyekeznék valahova elérni?
az utcán kóborolva is velem vagy
mindig velem mint bűneim barátaim
gyűlölt szeretett halottaim
néha megnyugtat néha kétségbe ejt
hogy nem tudlak elhagyni már
a pillanatfelvételek amelyeket őrzök
csak egyre élesebbek
az idő és a tér pontjait mutatják
ahol útjaink keresztezték
vagy kikerülték egymást
és elmentünk egymás mellett
mint félreértett szavaink
miközben velem vagy –
a képzelet és a valóság egymást csalja –
megszokott és megszokhatatlan hiányod
már otthonosan vesz körül
az utcán kóborolva is velem vagy
mindig velem mint bűneim barátaim
gyűlölt szeretett halottaim
néha megnyugtat néha kétségbe ejt
hogy nem tudlak elhagyni már
a pillanatfelvételek amelyeket őrzök
csak egyre élesebbek
az idő és a tér pontjait mutatják
ahol útjaink keresztezték
vagy kikerülték egymást
és elmentünk egymás mellett
mint félreértett szavaink
miközben velem vagy –
a képzelet és a valóság egymást csalja –
megszokott és megszokhatatlan hiányod
már otthonosan vesz körül
Laskai János
Egy darab kenyér
Amikor kenyérré változik szerelmed
pohárba zárt vízzé szomjúságod
Temetőárkok védelmét keresi tested,
Akkor bánts engem
pohárba zárt vízzé szomjúságod
Temetőárkok védelmét keresi tested,
Akkor bánts engem
Rianón széttörik szemedben
görcsbe rándult fullánkos szám
Ujjaim lepergő melegét
hideg szeleknek tárod,
Akkor félts engem
görcsbe rándult fullánkos szám
Ujjaim lepergő melegét
hideg szeleknek tárod,
Akkor félts engem
Mosolytalan virrasztó bábok
eléd jönnek éjszakák
Ruhám szagából érzed
a gyertyagyújtó ünnepet,
Akkor küldj értem
eléd jönnek éjszakák
Ruhám szagából érzed
a gyertyagyújtó ünnepet,
Akkor küldj értem
Para Olga
Vihar után
letépett
csupasz ág
vagyok
elszáradok
elaszok
tűzre dobsz
melegítem
otthonod
csupasz ág
vagyok
elszáradok
elaszok
tűzre dobsz
melegítem
otthonod
Kozák Mari
Ölelés
Kezed keresem
s homlokom eső mosta
hideg ablaküveghez érintem,
fák intenek felém,
arcukon megbicsaklik a fény,
néha még hangod is
hallom szél halk-szaván,
kezed keresem,
hajnal ébred hegyek oldalán.
s homlokom eső mosta
hideg ablaküveghez érintem,
fák intenek felém,
arcukon megbicsaklik a fény,
néha még hangod is
hallom szél halk-szaván,
kezed keresem,
hajnal ébred hegyek oldalán.
Emlékek sietnek el
tőlem, egyre távolabb mennek,
régi nyarak ölelése
fuldoklik dermedten ölembe',
még hozzám bújnak
a haszontalan álmok,
én kezed keresve
a sarkon túl várok.
tőlem, egyre távolabb mennek,
régi nyarak ölelése
fuldoklik dermedten ölembe',
még hozzám bújnak
a haszontalan álmok,
én kezed keresve
a sarkon túl várok.
Bőröd illatát egyszer
elrejtettem kabátzsebembe,
és ruhám rongyos-szegélyén
még ott értetlenkedik
a festetlen magány,
ujjamról egy érintés szökne
simítsa vállad vonalát,
én kezed keresem,
de ma közénk állt az elválás.
elrejtettem kabátzsebembe,
és ruhám rongyos-szegélyén
még ott értetlenkedik
a festetlen magány,
ujjamról egy érintés szökne
simítsa vállad vonalát,
én kezed keresem,
de ma közénk állt az elválás.
Még kezed keresem,
bár tegnap magamra öltöttem
azt az utolsó ölelést
és ingem gomblyukába
varrtam egy színes sóhajt,
vállamról lesöpörtem
a dohszagú pillanatot,
gallérom alá gyűrve
néhány hazug mosolyt,
még kezed keresem...
érzem, az ősz itt van velem.
bár tegnap magamra öltöttem
azt az utolsó ölelést
és ingem gomblyukába
varrtam egy színes sóhajt,
vállamról lesöpörtem
a dohszagú pillanatot,
gallérom alá gyűrve
néhány hazug mosolyt,
még kezed keresem...
érzem, az ősz itt van velem.
Gősi Vali
Nem változom
(álom, közhelyekkel)
(álom, közhelyekkel)
Tudod, én már sohasem változom,
maradok önző, és makacsul
ragaszkodom lelki kincseinkhez,
s hogy együtt nemesedjünk általuk,
reményeinkért végül magamat
áldozom.
maradok önző, és makacsul
ragaszkodom lelki kincseinkhez,
s hogy együtt nemesedjünk általuk,
reményeinkért végül magamat
áldozom.
Hiszem, hogy miénk marad mégis
minden, mi egykor veszni látszott,
ha ölelve-sírva temettünk is
gyermeket − vele jövőt,
reményt, boldogságot.
minden, mi egykor veszni látszott,
ha ölelve-sírva temettünk is
gyermeket − vele jövőt,
reményt, boldogságot.
Hiszem, hogy elkísér majd végül
sok fontos emlék, ha fázós nappalokra
nem jönnek vissza soha már a lázas,
nyári esték, és örökre búcsút vesznek
az őszi égen húzó, mélykék
füsti fecskék.
sok fontos emlék, ha fázós nappalokra
nem jönnek vissza soha már a lázas,
nyári esték, és örökre búcsút vesznek
az őszi égen húzó, mélykék
füsti fecskék.
Ráhajolva az álmodó földre,
együtt olvadunk a mindenségbe,
így tűnünk el időtlen messzeségbe,
de mindenütt leszünk; végeérhetetlen
szerelmet hirdetünk.
együtt olvadunk a mindenségbe,
így tűnünk el időtlen messzeségbe,
de mindenütt leszünk; végeérhetetlen
szerelmet hirdetünk.
Barna Júlia
vallomások 2.
a percek szárnyán csillanó fény voltál
a mozgás mintázatában eltűnő idő
hűvös magányban meleget sugárzó erő
nyugtalanságomat elröpítő
magammal kibékítő
szélsőségeimet lefaragó
ellentmondásaimat csillapító harmónia
bölcsesség a kétség fölött
ünnep a hétköznapok között
és te voltál a feszültséget oldó nevetést
zsongító sírásra váltó szenvedés
életem rendje zűrzavara
nyugalom tűzvészbe takarva
a freskók sűrű csendje
a szavak rejtett értelme
érzéseim titokzatos tárgya –
minden szerelem összefoglalása
a mozgás mintázatában eltűnő idő
hűvös magányban meleget sugárzó erő
nyugtalanságomat elröpítő
magammal kibékítő
szélsőségeimet lefaragó
ellentmondásaimat csillapító harmónia
bölcsesség a kétség fölött
ünnep a hétköznapok között
és te voltál a feszültséget oldó nevetést
zsongító sírásra váltó szenvedés
életem rendje zűrzavara
nyugalom tűzvészbe takarva
a freskók sűrű csendje
a szavak rejtett értelme
érzéseim titokzatos tárgya –
minden szerelem összefoglalása
x
már nem fog átok remény sem rajtam
nem vállaltam a boldogságot
mert féltem rosszra válthat
akit legjobban szeretek
legjobban az sebezhet
féltettem a szerelmet
tudtam hamar túlfut a csúcson
és a semmiben landol
gondolataim között voltál mindig
vártam hogy őszi eső függönye mögül
elém állsz egyszer színlelni fáradtan
reméltem az idő egyszer
még visszakanyarodik értem
élni és szeretni sohasem mertem
veszíthetek hát védekeztem
kockázatot nem vállaltam
hisz a szerelem kardélen táncol
s kettéhasad a fájdalomban
aki magát nekiadja
x
amikor az idő folyosóit felfedeztem
a virtuális valóságba menekültem én is
még az is lehet hogy itt rád találok
és a köztes utak köztes valóságok
misztikus útján veled
egy darabon együtt megyek
Gősi Vali
Tenyered melegét
A kezedet vágyom
tenyered melegét
kezemre hajló érintésedet
otthon-illatát idézni a múltnak
ledobni lelkünk tépett rongyait
kiteríteni takarónak
szerelmünk féltve őrzött titkait
felbátorodva a pőreségen
keresni tiltott fényeket
levetni közös bánatunkat
feledni gyászos sóhajunk
mámoros lélekkel
összehajolva
egymásba olvadó
kéz legyünk!
tenyered melegét
kezemre hajló érintésedet
otthon-illatát idézni a múltnak
ledobni lelkünk tépett rongyait
kiteríteni takarónak
szerelmünk féltve őrzött titkait
felbátorodva a pőreségen
keresni tiltott fényeket
levetni közös bánatunkat
feledni gyászos sóhajunk
mámoros lélekkel
összehajolva
egymásba olvadó
kéz legyünk!
Farkas András
Szonett
Az útjaink kezeimen az erek
Elágaznak, egymást újra elérik
A külön ágat évtizedben mérik
Ne gondolj e múltra, mikor ölellek
Az összes dimenziót, időt, teret
Feledd, mert testeink csak egymást kérik
Míg éden alma gyönyörünk beérik
Bejárom ajkad, kebled és öledet
Kérlek, ne csukd le két csillogó szemed
Tudom jól, a gyönyör nem baj, ha késik
Én így maradnék örökre Teveled
Szívdobbanásaink már egymást érik
Zihál tüdőnk és egész testünk remeg
Most meghalunk a közös ébredésig
0 megjegyzés