"Hozzátok kötözött engem a végzet" - Nőnapi tisztelgés



Az utóbbi évtizedekben amolyan divatjamúlt ünnep lett március 8. Manapság már alig hallani róla, jelentősége kevésbé elismert. Mint annyi más esetben, ezúttal is átestünk a ló túlsó oldalára.
Ezek a versek a gyöngédség, a szelíd aggódás, az anyai szeretet és az önfeláldozás megtestesítői, egyszóval a mindenkori Nő előtt tisztelegnek.

*A címidézet forrása: Kosztolányi Dezső Nők c. verse




Gősi Vali
Bocsásd meg, Mama!


Szíved alatt melengettél,
langyos tejjel etetgettél,
édes szóval nevelgettél,
köszönöm, Mama!

Ha kérdeztem, te feleltél,
könnyeimre átöleltél,
elhagytalak  elengedtél
csendesen, Mama.

Boldog voltam, mert szerettél,
sorsom útján jót reméltél,
göröngyöket egyengettél
fáradtan, Mama.

Őrizted az égi rendet,
amit Isten megteremtett,
a szíveddel melengetted,
vigyáztad, Mama.

Lelkembe is átültetted,
ápolgattad, felnevelted.
Azt ígértem, boldog leszek,
hittük is, Mama.

Megtörte a sors a rendet,
bánat üli meg a csendet.
Temetik a gyermekemet,
mit tegyek, Mama?

Boldog én már nem lehetek,
anyák napján, virág helyett
elküldöm a könnyeimet
zokogva, Mama!

Hazudtam, hogy boldog leszek,
hogy Rád mindig csak nevetek.
Mosoly helyett a könnyeket
bocsásd meg, Mama!




B.Tomos Hajnal
Asszonyi visszapillantó


Behemót vezényszavak
nyomták zsenge csontjainkat,
tejüvegek kocogása
lakta be fiatal anyaságunk
és vacogtunk, mint űzött apróvad
minden ölelés után.

Teritettünk és éhesen álltunk fel,
dagadt ujjakkal mocskot oldottunk
hideg levekben –
DE
rozsdán és savas könnyeken,
ködön és fellegen
most átsüt valami
patyolat-holdasan,
mint szinarany.




Gősi Vali
Anyámhoz


elém hozott az illatos tavasz;
fény-szirmokból fonta a hajad
titok voltál pompa ragyogás
arany színben égő tűzzománc
csak néztem a fényt
hosszan elmerengve
és újjászülettél a tenyeremben




Kozák Mari
Félig én…


Félig én vagyok – másik felem te
ágyad szélén ülök
nevetve nézem ablakon nyíló
örök jégvirágom – álom talán
de nem találom a másik felem
hiába ordítom – jer velem…
félig én vagyok – másik felem te
telem és nyaram egybe szalad
tavaszt nem hívok – nem szabad
ruhám szakadt – tied foltozom
kabátod zsebében holnapom
inged kéred – nem adom…
reggel jő – könyvek közt
rejtezik urnád – csipkével takart
hozzá hajol hideg homlokom
ujjam sikoltva érint
fázom én jó fiam – riadt tekintet
hazudik minden szavam…
félig én vagyok – másik felem te
három év nehéz terhe
térdel velem fekete sárba – anyám
üvölt az éjszakába
vállamon érzem szárnyad – repülök
„csillaggá csókolt” gyermekem
éjszaka átkát csak cipelem.








Nászta Katalin


ne öregedj meg asszony
ha mégis, hát ne szólj, hallgass
mint repedt fazék a hangod
fület sért, ideget borzol
addig csacsoghat a repedt sarkú is
amíg fiatal
az határoz meg, hogyan áll
nekünk az idő, a korunk
ha idejében bele nem szokunk
bizony kilök magából, mint a vese
a nem belé valót
vajon ki mondja meg
mikor milyenek,
kik legyünk-vagyunk?




Shogór Susana
Kérdés mindenkoron


Amikor majd

nyári estén ezen az utcán
megy
s látja a lámpafénybe
szédült
bogarak táncát
s a lombok borzongását

vagy

amikor téli reggelen
megdermed a lehelet
s ő a jeges járdán
vigyázva lépeget

vagy

amikor a kitörni
készülő
vihartól sűrű levegőben
a forró aszfalton
elnehezülnek léptei

vagy

amikor letéve terheit
érzi jó élni
pontosan itt
és pontosan így

Akkor...

Gondol majd rám az a nő?
Kinek arcát nem ismerem
talán csak sejthetem
hisz ő a Jövő.

Gondol majd rám?

A nőre ki most járok itt
s vagyok a Jelen.

Gondol majd rám?

Mint én gondolok arra a
nőre
kinek arcát nem ismerem
talán csak sejthetem
mert ő a Múlt.

Így járunk itt Mi.
Viszem magunkat.

S hiszem gondol majd rám
amikor száz év múlva
erre jár.








B.Tomos Hajnal
Homo electronicus


A konyha már csak portya-tér,
fémes gombok közt oszlik
a zsúfolt kétszernégy -
pizza legyen előbb
vagy online-menü,
dagasztógép lámpája villan,
akarva-akaratlan
képek sora illan,
mint utcapor arcomon,
napok hire
gyűlik fel valahol,
s mindennek ostora az
„ülök a tűkön”
perceim  porciózom
a billentyűkön,
persze nem tudom,
hová surran közben
a fürge lét-atom
és nem láthatom,
hogy programom
végét jelzi
egy pislogó csillag-gomb




Kozák Mari
Most is…


Miért sírsz – nevess velem
itt vagy anyám mellettem…
szél vagyok érintem arcod
hulló levélen hangom
tócsában félénk nevetés
ajkadon tavaszi ének
karodban ringó álom
rügy egy most ébredő ágon
léptedben ringás
ujjadon puha érintés
miért sírsz értem - térdelj mellém...
érezd hogy melledhez búvok
simítom hajad
madárszárnyán viszem szavad
tenyeredbe sóhajtom
tavaszok melegét
jégbe zárok egy pillanatot…
látod anyám - most is veled vagyok.



Keszthelyi György
születés
édesanyámnak


cserépkorsóból vizet csorgatott arcodra
az Isten pontosan negyvenöt percig
valami megfontolt antik türelemmel
és ugyanaddig villogott metronóm-
taktusra egy krómfényű varázsvessző:
két lépésköznyi ütemére bicegtél –
anyám – üszkös lábon egy sötét tó felé
-eszméletvesztés! – kiáltott valaki
és felbolydultak mind az avatott emberek,
később kiderült, hogy már ott voltam én
biztos alfától kétes omegányira
másodmagammal a világ peremén

egy napra mindenki szépen kiöltözött
én meztelenül csüngtem egy forró mell
és a kőhideg Házsongárd között.







Kozák Mari
Holnap tán érkezik…


Nézd anyám – nézd fiad…
csillagnak áldja a tavaszt
arcodra esőnek érkezik
hajadba szélnek költözik
nézd anyám – nézd fiad…
pókselymen szárad a nap
árokban pihennek az álmok
kötélen hintázik világod
nézd anyám – nézd fiad…
tenyerében nyugszik a Nap
lábnyomán elvész a Hold
ő maga „csillaggá csókolt”
nézd anyám – nézd fiad…
ágyadon kék virág illat
ajtódban félős pillanat
velem érkezik vasárnap
nézd anyám – nézd fiad…
szárnyaszegett gondolat
madarak csőrén selyem
átölel mind a két kezem
nézd anyám – nézd fiad…
fehér homlokom ránctalan
léptemben ezer virág nyílik
ajkamon kérő szavad
…nézem fiam - csillagom
kék madaram hallgatom
ott vagyok hol tűz meleg
szárít könnyes életet
ott hol parttalan meder
magába fogad emléket
ott hol csillagéleted
múlik – születik éjszaka
ott hol angyalok szárnya
vállamat takarja.




B.Tomos Hajnal
Ómama


Sejtettem, hogy
rám akarja hagyni
a pumpára szerelt
párizsi parfümjét
– másképp szóba
sem hozza –

Sejtettem,hogy
búcsúzni akar,
mikor aszott kezét
a takaró fölött
kinyújtotta.

Tudtam,hogy
már elment:
ajtaját-ablakát
szélbe tárva hagyta.







Kozák Mari
Anyámnak – anyámhoz


Anyám nyolcvanöt évet cipel vállán
arcát a ráncpókok szőtték be
át nem aludt éjszakákon át – mégis
a hajnal ágy előtt ülve találja
kezében kis imakönyve – mormolja
magában halkan a szókat
s vigyázva teszi helyére vissza
majd teát iszik – falatka kenyér
az is csak pirítva – közben esze azon jár
lányának mit főzzön – s aztán hogyan tovább…
Anyám már nehezen jár – inkább csak
botjára támaszkodva csoszogja be
az apró lakást, s lehajol minden után
mi marad léptei nyomán
majd halkan háborog – ilyenkor feled imát
szidja korholja tehetetlenségét
botlik és ujja engedi botját – néha sír
aztán csak nevet magán
erőt gyűjtök mondja – jön dédunokám
majd tiszta kötőt ölt s hangtalan vár…
Anyám álmokat ringat fáradt karján
mesét sző – egy gyermekről énekel
ki messze ment – angyalként jár haza
szárnya esténkét betakarja…
már nem érdekli hová futnak a napok
és miért zokog sarokban a fáj
fájós hátán zajongnak a gondok
ő hallgatag ül – kicsi dédit vár…
most boldog szebb jövőt álmodik neki
s ajkára ma mosoly kéredzkedik.




Gősi Vali
Örök életű

Ősz hajad ezüst felhővé lényegült,
könnyektől fátyolos ég-szemed tükörré,
törékeny tested kecses angyallá lett,
vigyáznak, óvnak örökbecsű szentek.
Megkoszorúzva arany-fény ágakkal
– vágyak kötelétől lágyan eloldozva –
ragyogsz örök nőként, gyönyörű Madonna,
könnyező árváid halhatatlan anyja!





 B.Tomos Hajnal
Anyaság


ledobtad testemet,
mint zöld burkát
a túlérett gesztenye -

eremmel, jövőmmel
mentél el
– jól tudod –

ott lakok bőröd alatt
serkenő erődben,
ahogy véred halad –

ott vagyok nyelvedben,
inad rejtett remegésében,
figyelőn.

szívem a versben,
azt is batyúdba rejtem
útravalónak





Képek:  B.Tomos Hajnal

Megosztás:

0 megjegyzés