A mindennapok varázsa


Rendhagyó versválogatásunkban kortárs alkotóink a hét napjait örökítették versformába.







Albert Zsolt
Hétfő


Alkonyatba csavart,
fáradt nap után,
épp hogy utat lelek
a sötét utcán.
Lomha léptem
tompán pattog
házak ásító
falán.
Hátizsákom üres,
a hosszú nap
kiette magát.
Még van néhány lépés,
két utca, egy sarok,
utolsó méterek,
lassan befordulok.
Szigorú kandeláberek
keresztező tekintete
árnyékokra szabdal,
midőn lépkedek.
Ajtón vaskilincs
hidegen fogad,
a lépcsőház aranyban,
lámpafény játszik
egy lebegő molylepkével.
Átmenekülök az udvaron,
egy üdvözlő rózsaág
belém akad, utánam nyúl,
elenged s bólogat sűrűn.
Teraszon a fotelem
tárt karokkal üdvözöl,
otthon, béke,
narancssárga lámpafény.
Ez a zajos hétfő
hazaüldözött.







Sógor Zsuzsanna
Nyelvtanom
(részlet)


kedd

teszek-veszek
figyelek
(írtam) írok (írni fogok)
csodálkozom
lelkesedek nevetek
levert vagyok kesergek
gondolkodom tehát vagyok
(lettem) vagyok (leszek)
jelen idejű
alanyi ragozású
kijelentő módú

ige vagyok




Falcsik Mari
Szerda


friss abrosz a kézben állok a konyhában áthűlt talppal
körül zsömleillat baljósan enyhe téli hajnal
túlhordott terheket eldobálva veled bármi lenni?
igen: mielőtt nem marad magamból végképp semmi

boldogságomat én is súlyos kamatra veszem kölcsön
hagyom hát hogy a fény utolsó sejtemig betöltsön
hogy míg a túlmeleg téli nap felnyitja házainkat
betöltsön ez a szállongó idilli zsömleillat

de tudnom kell míg e friss fehér abroszra kirakodok
hogy végül csak tanúink lesznek igazi rokonok
hogy ma este is lecsurog a sötét a horizonton
hogy csak a szeretet szalmaháza igazi otthon






Furuglyás René
Csütörtöki báj


"Régen volt öt óra,
soká az este tíz...
Vászoncipőm lyukas,
belül már tiszta víz.
Még esernyőm sincsen,
kabátom is kölcsön...
Fotószegény a Nap,
fényével kitöltsön...
Utak szélére gyűlt
esőből a tócsa.
Buszt hiába várok,
tizenkettő óta...
Étkem is elfogyott,
fejem is belé fáj...
Itt világom vége,
a csütörtöki báj..."



Tarnai Csaba
Péntek esti randevúk
találkozások a kalotaszegivel


Először bizserget, majd melegség áraszt el,
Forróság, láng lobban, megperzsel,
De a pillanat hevében valami hirtelen visszaránt,
S a megmaradt lendülettel folyékony nitrogénbe márt.
Ott ridegre dermedve elalélsz,
S már csak egy kalapácsütést félsz,
Elmarad, s a dermesztő fagy máris enged,
Forrón hevít a láng, de már jéggé dermedsz.
Újra lobban, ismét lehűt,
Forrón simít, hidegen üt,
S ez a csillapodó hullámzás egyszer kisimul. Mi ez a csend?
Nyugalmas, ám rövid életű. Talán a vihar előtti csend?
S ekkor a tudatosság gátja hirtelen átszakad,
Hömpölyögve önt el a tudatalatti áradat,
Moraja fülembe azt súgja: érezd, halld és lásd,
Megmutatom neked, mi az az igazi világ,
Talán értem,
Most már értem,
Ahogy a zene hullámain elterül a tánc,
Úgy áraszt el mindent ez az életteli nász.



Voodoo
Naptárlapokra feljegyzett töredékek
(részlet)

Szombat


Ha a héten minden nap... szombat lenne,
vagy mindenki Kubába születne,
táncolnánk minden reggel, délben, este,
nem várnánk a hétvégét már hétfőn
epedve... és másképp néznénk a keddre,
szerdánként talán moziba mennénk,
csütörtökön vissza a táncparkettre,
s ha pénteken mégis ásítanánk...
azt is csak (szigorúan)... táncütemre...
ha a héten minden nap szombat lenne...
sose lenne... szomorú (a) vasárnap...



Szécsényi Barbara
Vasárnapi jók


Ma nincs nálam szabadabb öröm.
Hajadonfőtt tincsekbe kócoló
ezerágú ujj, szemtelen tavasz vagyok.
Nem rémítenek régi ketrecek,
lakat, zár, tévedés, s hogy ravasz az ember mind
– lehet, kint hagyom.
Megölelem a kicsi jókat,
a szájsarkakon épp csak átfutó ráncokat
nagy, kövér almákká hizlalom,
és ámulva hallgatom, ahogy egy félmondat
betölt egy egész nagyszobát.
A tenyérvonalon az utolsó hajtű-kanyarban is
hiszek, és tudom milyen óriás-jutalom
szívekkel beszélni, és olvasni a hallgatásban.






Képforrások

Megosztás:

0 megjegyzés