B. Tomos Hajnal – Kivételes lélekszépülés



reggeli kávé



Épp a reggeli kávémat töltöttem ki kedvenc majolika csészémbe, amikor csengettek az ajtón. Amikor kinyitottam, egy gyönyörű fiatal nő állt előttem, földig érő ruhában, vagy legalábbis úgy tűnt, hogy földig ér, mert csak az arcát meg a nyakát lehetett látni. Olyan volt, mint egy tünemény s én hirtelen visszapillantottam a nyitott ajtón át a konyhába: vajon tényleg befőztem a kávét és tényleg ott van az asztalon a kedvenc majolika csészém, vagy még mindig alszom. De a hölgy nagyon is valós volt, sőt meg is szólalt:
– Én vagyok a Szépség
– Hát azt látom – motyogtam, – de mi járatban van nálunk?
– Most került sor Önre, hát eljöttem…
– No, hát ezzel jócskán elkésett – buggyant ki belőlem a kacagás, mintha egy jó viccet hallottam volna.
De a szép hölgy komoly maradt sőt, mintha megsértődött volna.
Hátat fordított s úgy haladt  lefele a lépcsőkön, mint akinek nincs lába, hanem csak lebeg pár centivel a fokok fölött. Ekkor már bánni kezdtem a durvaságomat és valahogy marasztalni szerettem volna:
– Hölgyem! Izé… Szépség! Ugye nem csak a testi szépségre gondolt… mert azt mondják, van más is, ami így kívülről nem látszik...
– De igen, én csak a testi szépségért felelek, de mondja csak, az ön lakásából áradozik ez a finom kávéillat?
– Igen, éppen most főztem… parancsol egy csészével?
– Hát azt nagyon megköszönném… egyébként  azt hiszem, most az egyszer tehetnék egy hangyányi kivételt. Elvégre… a lélek is a test tartozéka.


"Én vagyok a Szépség"

Megosztás:

0 megjegyzés